Végre észrevesztek

Túl a külsőségeken

Tudjátok, mi a legviccesebb? Amikor az emberek éveken át csak bámulnak, ítélkeznek,
suttognak a hátam mögött, majd egyszer csak elkezdik kapargatni a felszínt. Hirtelen
érdeklődnek. Hirtelen kíváncsiak. Nem csak arra, hogy miért nézek ki így, hanem arra is,
hogy ki vagyok.

Most mondják: „Benne voltál az újságban!”, „Hé, láttalak a tévében!” – és tudjátok, mit? Ez
most más. Mert most nem csak a külsőm miatt beszélnek rólam. Nem csak a körmeim, a
tetoválásaim vagy a megjelenésem miatt. Hanem mert én érdeklem őket. Az, amit
gondolok. Az, ahogyan látom a világot.

És ez azért elég kemény. Mert végre látom, hogy vannak, akik túl tudnak lépni azon a rohadt
felszínen. Akiket tényleg érdekel, hogy mit gondolok arról a világról, amit sokan csak
túlélnek, nem élnek.

Akik nemcsak bámulnak, hanem figyelnek.

Mindenki azt hiszi, hogy a külső az üzenet. Pedig nem. A külső csak egy provokáció. Egy
tükör, amiben magadat látod. Az igazi üzenet az, amit mondok. Az, amit gondolok. Az, amit
képviselek. És most, úgy tűnik, végre van, aki ezt is észreveszi.

Mert végső soron nem a külsőm vagyok. Nem a körmeim, nem a tetoválásaim, nem a
címkék, amiket rám aggatnak. Hanem az, amit gondolok. Az, amit érzek. Az, aki vagyok.

Szóval kösz. Kösz mindenkinek, aki végre tényleg lát. Mert ez nem egy új sztori kezdete –
ez az igazi történet, ami mindig is ott volt, csak épp kevesen vették észre.

És te?
Te csak nézel, vagy látsz is?