Nagyon-nagyon rég írtam blogbejegyzést. Nem azért, mert eltávolodtam volna tőle, hanem mert az elmúlt időszak egyszerűen olyan intenzív volt, hogy minden energiámat más irányok kötötték le. Az élet néha bedob olyan időszakokat, amikor minden egyszerre változik körülöttünk és bennünk is. Pont ebben a hullámzásban voltam az utóbbi hónapokban, és most végre le tudok ülni, hogy meséljek róla.
Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztam. Az a fajta munka volt ez, ami nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is igénybe veszi az embert. Kreatív, fárasztó, inspiráló és kimerítő egyszerre. Mégis szeretem, mert minden egyes napban ott van valami új, valami kihívás, valami, ami egy kicsit tovább formálja azt, aki vagyok.
Közben elindult bennem egy új hullám is: elkezdtem dalszövegeket írni. Nem tervből, nem kötelességből, hanem mert egyszer csak jöttek a sorok, a gondolatok, az érzések. Az AI zenésíti meg őket – elképesztő, hogy milyen szintre jutott ez a technológia. A szöveg elkezd élni, hangot kap, ritmust, dallamot, és hirtelen teljesen más dimenziót nyit meg bennem. Olyan, mintha egy részem, amit eddig elnyomtam vagy elhallgattattam, most végre ki tudna törni.
És ha ez még nem lenne elég, újra elkezdtem kötni. Igen, kötni. A legegyszerűbb, legnyugtatóbb, legőszintébb kreatív tevékenységek egyike. Nekem ez lett a belső csend helye. Amikor kötök, nincs rohanás, nincs elvárás, nincs megfelelés – csak a ritmus, a fonal, és az a furcsa szabadságérzés, amit ritkán talál meg az ember.
Rengeteg változás van az életemben. Néha jók, néha fájnak, néha fárasztanak, néha felemelnek. De egy dolog biztos: a változás mindig hoz valamit. Új lehetőséget, új gondolatot, új irányt. Lehet, hogy nem mindig kényelmes, de mindig előre visz.
És talán ezért éreztem úgy, hogy itt az ideje újra írni. Megosztani azt, ahol vagyok. Megmutatni, hogy néha az élet szétkap, máskor összerak, de közben mindent, amit elvesz, valahol vissza is ad. Csak más formában.
Most új fejezet indul. És jó érzés újra itt lenni.