Van két világ, ami egymás mellett létezik, de soha nem fogja megérteni egymást. Az egyik a
tisztán megélt élet világa, a másik a tudatmódosító szerek által torzított valóság. A kettő
között szakadék van. Nem kis repedés, hanem mély, áthidalhatatlan törés.
Aki szerekhez nyúl, az nem önmaga. Az nem irányítja az életét, hanem valami más irányítja
őt – a kémiai függőség, az illúzió, a menekülés. Hiába gondolja, hogy „csak szórakozik”, vagy
hogy „ettől jobban érzi magát”, valójában egy mesterséges álomvilágban létezik, ahol
nincsenek igazi döntések, csak ösztönszintű túlélés és önbecsapás.
Ezzel szemben aki tisztán él, az tudatos. Aki tisztán él, az önazonos. Az látja, amit érez, amit
gondol – és azt is tudja, miért érzi és gondolja. Nem kell elnyomnia, nem kell eltakarni. A
tiszta élet nem unalmas. Épp ellenkezőleg: tele van fájdalommal, tanulással, valósággal. De
az az ő valósága, nem egy vegyszeres fantázia.
És nem, ez a két világ soha nem fog egymást megérteni. Mert teljesen más az életük célja. Az egyik elkerülni próbálja önmagát, a másik meg belenéz a tükörbe. Az egyik menekül, a másik megérkezik. Ennyi.
