Reflektorfényben – Amikor a munkámat ismerik el, nem csak a külsőmet
Szerepelni egy újságban vagy a tévében… sokan azt gondolják, hogy ez csak egy újabb
pillanatnyi figyelem, egy gyors kis hype, aztán minden megy tovább. De számomra ez most
valami teljesen más volt.
Nem botrányhősnek hívtak be, nem azért kerültem a reflektorfénybe, mert valami „extrém”
dolgot csináltam, hanem a munkám miatt. Azért, amit letettem az asztalra. Azért, mert
önmagam vagyok, és ezt mások is értékelik.
Női szakma? Akkor én mit keresek itt?
Az összes interjúban, újságcikkben és tévés szereplésben ez volt a központi téma: férfiként
egy olyan szakmában dolgozom, amit sokan automatikusan „női szakmának” bélyegeznek.
Mert a körmözés, a műkörömépítés – ahogy a szépségipar többi része is – alapvetően egy
„nőies” dolognak van beállítva.
És mégis itt vagyok. Helytállok. Sikeres vagyok. És szeretem csinálni.
Ez az, ami igazán számít. Nem az, hogy nő vagy férfi vagyok, hanem hogy ügyes és kreatív
vagyok, és ezt az emberek elismerik.
Sztereotípiák? Kösz, de nem kérem.
Minden egyes interjú, minden egyes cikk arról szólt, hogy ellentmondok a sztereotípiáknak.
Hogy nem kell nőnek lenned ahhoz, hogy ebben a szakmában sikeres legyél. És nem kell
férfinak lenned ahhoz, hogy valami más, „férfias” szakmában érvényesülj.
A tehetség, a kreativitás, a szenvedély nem nemfüggő.
Amikor visszanézem magad a tévében…
Egészen más érzés az, amikor egy tükörben látod magad, és más, amikor egy országos
csatornán, egy jól megvágott anyagban. És tudod, hogy ez rólad szól. Nem egy kitalált
karakterről, nem egy szenzációról, hanem rólad.
Visszanézni magam a tévében nem volt olyan „fura” élmény, mint gondoltam volna. Kurvára
büszke voltam magamra. Mert tudtam, hogy ez nem a véletlen műve. Ez a sok munka, a
kitartás és az önazonosság eredménye.
És ha ebből bárki erőt tud meríteni, ha csak egy ember is azt mondja, hogy „ha neki sikerült
önmagának lenni, akkor nekem is menni fog”, akkor már megérte.