Mindig is tudtam, hogy más vagyok. Mindig is tudtam, hogy nem tudok beilleszkedni.
De egy idő után elkezdtem kérdezni magamtól:
Ez tényleg az én utam? Vagy csak egy illúzió, amit magamnak teremtettem, hogy ne kelljen
szembenéznem a valósággal?
Mert az igazság az, hogy az ember soha nem lehet 100%-ig biztos abban, hogy jó úton jár.
- Mi van, ha csak menekülök?
- Mi van, ha nem az önazonosságom szabadít fel, hanem éppen hogy egy új börtönt építettem magamnak?
Mindig megkérdőjelezem magam. Mert ha nem kérdőjelezném meg, akkor ugyanúgy
működnék, mint azok, akik vakon követnek egy rendszert.
És pont ettől maradok szabad.
Az élet mindig visszaigazol.
Amikor letérek az utamról, szétesik minden.
Amikor visszatérek rá, minden kisimul.
Én hiszek a vonzás törvényében. Hiszek abban, hogy ha a saját utamon járok, akkor az élet
támogat.
De néha ez az út is küzdelemmel jár.
Miért nem hagyom abba? Miért nem zárom el magam a világtól?
Mert hiszek az emberekben. Hiszek abban, hogy lehet jobb világ.
Mert tudom, hogy nekem erőm van segíteni másoknak – és még ha sokan vissza is élnek
vele, az élet mindig visszaadja, amit adok.
És mert tudom, hogy az önazonosság nem egy végállomás.
Nem egy pihenőhely. Nem egy megérkezés.
- Az önazonosság egy állandó kérdés.
- Egy folyamat, egy út, ami soha nem ér véget.
Ha egyszer azt mondanám, hogy „kész vagyok”, akkor éppen akkor hagynám abba az
önazonosságot.
Ha egyszer azt mondanám, hogy „kész vagyok”, akkor éppen akkor hagynám abba az
önazonosságot.
És hogy milyen az önazonos élet?
Egy boldog élet.
És egy kibaszottul nehéz élet.
Az emberek azt hiszik, hogy ha önmagad vagy, akkor minden könnyebb lesz.
Pedig pont az ellenkezője az igaz.
És ha valaki ezt nem érti, annak van egy tökéletes hasonlatom:
- Az önazonosság nem egy all-inclusive nyaralás, hanem egy kibaszott túlélőtúra, amit saját magadnak szerveztél.