Sokáig azt hittem, hogy utálom az embereket. Hogy túl sokak, túl zajosak, túl idegesítőek.
Azt hittem, hogy egyszerűen nem vagyok társas lény. Mindig azt mondtam: nem kell nekem
senki, elvagyok egyedül, jobban, nyugodtabban, tisztábban. Aztán jött egy pillanat, amikor
ez megdőlt.
Rájöttem, hogy valójában nem az embereket utálom. Hanem azt, hogy nem tudok
kapcsolódni hozzájuk. És ennek oka nem az, hogy ők rosszak – hanem az, hogy én más
vagyok.
Nem vagyok egyszerű. Vannak elvárásaim. Magammal szemben is, és másokkal szemben is.
Vannak szabályaim, amik szerint élem az életem. A munkatempóm, a munkához való
hozzáállásom, a gondolkodásom – ezek nem passzolnak a többség ritmusához. És nagyon
kevés ember tud ebben velem tartani. Nem azért, mert rosszak – hanem mert másképp
élnek, mást tartanak értéknek, máshonnan jönnek, mást láttak. És ezzel nincs baj – csak
nekem nem működik.
Ezért kezdtem el távolságot tartani. Nem kapcsolódtam, mert nem akartam csalódni. Nem
akartam újra és újra magyarázni, miért nem érdekel a felszín, miért nem vagyok kíváncsi a
semmitmondásra. Nem akartam újra érezni azt a dühöt, amit akkor érzek, mikor valaki
érzéketlenül rombolja le azt, amit én fontosnak tartok.
De ez nem utálat. Ez önvédelem. És ez nem magány. Ez önazonosság.
Ma már nem haragszom magamra ezért. Nem próbálok beleolvadni. Elfogadtam, hogy más
vagyok. Különleges. És hogy nem kell mindenkivel kapcsolódnom. Elég, ha azokkal
kapcsolódom, akik tényleg látnak. A többieknek pedig engedem, hogy menjenek tovább. És
ez így van jól.
Azért ez nem egészen így van, mármint,hogy nem azonosulnak a nézeteiddel, legfeljebb nem szólnak róla, nem ismernek, én nagyon sok ilyen, normális embert ismerek, abban viszont igazad van, hogy miután majd 30 év fórom van veled szemben, sajnos úgy tűnik, hogy a korosztályod már tényleg elsatnyult. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki nem szereti a munkáját, utál dolgozni, csak kényszerből, pénzért csinálja, tulajdonképpen nem leli benne örömét, akkor miért csinálja? Tényleg lehet, hogy elavultam, elévültem? Ha ez így van akkor szar a helyzet, de úgy látom, rajtad keresztül, hogy lehet ez a valóság, de fel a fejjel, szerintem megtalálod a hozzád való, értelmes embereket, a többit meg le kell sz@rni vagy építeni, üdv a szépséges családodnak és neked is természetesen