Miért nem akarok társat
Azért nem akarok társat, mert kurvára tisztában vagyok magammal. A határaimmal, a
képességeimmel, a testemmel, a lelkemmel, a traumáimmal, a vágyaimmal, a
gyengeségeimmel és az erőmmel. Tudom, hogy mit tudok beletenni egy kapcsolatba, és
tudom, meddig tudok elmenni. Nem ígérgetek. Nem kamuzok. Nem építek illúziót. Amit
adok, az hús-vér valóság.
De a kapcsolat az nem egy emberről szól. Kettő kell hozzá. És amikor a másik fél a saját 5
százalékát sem tudja beletolni, akkor az nem kapcsolat, hanem egyoldalú időpocsékolás.
Egyfajta lelki öngyilkosság, csak lassan adagolva. Mert én beleadnám az erőm, az időm, a
testem, a jelenlétem, a figyelmem, de a másik oldalról csak a semmi jön. A szép külső. A
hangzatos mondatok. A filterezett valóság.
Ezért nem akarok társat.
Mert ez a generáció egy idióta, debil, degenerált rakás szarság. Olyan emberek, akik épp
csak megtanultak járni, de már kapcsolatot akarnak. Akiknek egy beszélgetés is luxus. Mert
két mondat után már lejön, hogy a másik üres. Tartalom nélküli. Díszcsomagolás, de belül
rohad.
Gyönyörű testek. Tökéletes Insta-képek. De ha belekezdesz egy valódi beszélgetésbe,
rájössz: ezek az emberek semmire nem valók. Csak posztolni tudnak. Beszélgetni nem.
Megélni semmit nem. Vágyni? Talán. De vállalni? Felelősséget? Jelenlétet? Ne röhögtess.
Ezért nem akarok társat.
Mert ha ma szeretni akarsz, előbb tarts egy előadást. Készülj PowerPointtal. Vedd elő a
Google-naptárat, egyeztesd a terápiás időpontokat, és kérdezd meg: „te egyáltalán elbírsz
engem?”
Mert én tudom, hogy elbírnám őt. De ő nem bírná el magát sem.
Ezért nem akarok társat. Mert nem akarok gyereket nevelni egy kapcsolatban, miközben azt hazudjuk, hogy ez egy felnőtt-felnőtt játszma. Nem akarok tanítani. Nem akarok javítgatni. Nem akarok mindig erősebb lenni. Mert egy idő után már csak azt érzed: nem partnered van, hanem egy újabb projekted. És abból már kurvára elegem van.
És tudod mit? Nem szégyellem. Mert nem a szerelem ellen vagyok. Hanem a színjáték ellen.
A félkész emberek ellen. A kamu kapcsolatok ellen, ahol mindenki valamit akar, de adni nem
tud.
Ezért nem akarok társat.
És inkább maradok egyedül, mint hogy megint végignézzem, ahogy valaki lassan széthullik
mellettem – miközben én még tartom, még cipelem, még remélem, hogy majd egyszer
talán… nem. Elég volt. Nem várok több talánt.
Mert én nem félek az egyedülléttől. Én attól félek, hogy megint elhiszem, hogy valaki
tényleg férfiként tud jelen lenni… aztán kiderül, hogy csak egy szép csomagolás volt, amit
legszívesebben péklapáttal küldenél vissza az anyaméhbe.
Azt gondolom, hogy aki hosszabb ideig társ nelkul el, az quazi rajon, hogy ez igazabol tök jo.
Évek ota egyedul vagyok en is. Hoppa, nem egyedül, ott a 3 macskam, a csaladom , a barataim…Mi kell több? Rajovunk, hogy egyutt lakni milyen kotelezettseggel, mennyi kompromisszummal, mennyi felelosseggel jar. Nem utolsosorban sztem nagyon jo dolog, hogy valaki ugy eli az eletet, ahogy akarja, nincsenek szabalyok, sajat magad osztod be az idodet, es a kacodban is azt csinalsz, amihez kedved van.
A megfigyelesem az, hogy aki egesz nap emberekkel foglalkozik, koztuk boven idiotakkal is, az jobban is szereti otthon a sajat igenyeit kielegiteni. Ergo lazitani, szeretgetni az allatat. Apropo allat. Megerto. Nem var sokat. Cserebe imad… Keress ilyen tarsat, de ha talalsz, mindd meg nekem is, hogy hol talaltad 😊
Egy tarsat nehez talalni, kulonosen, ha elotte volt egy pofara esesed…Ez bizony igy van . Ezert eleve bizalmatlanabbak vagyunk, netan – tan félünk is egy kicsit… Kényelmesebb egyedul elni, es nem felni attol, hogy ez is balul üt ki..
Egy uj társkapcsolathoz bátorsag kell. Meg kell probalni..ki tudja, mi lesz belole. De azt hiszem, ha ugy adodik, hogy szerelembe esünk, megjön a bátorsag is. Es itt a 22 csapdaja, ha elmulik a szerelem, elojonnek a hibak. Nem akarsz megszeretni senkit? Persze, sebezhetobbe valunk. Viszont ha fellobban a tűz, nincs ellenallas… a pszichologia azt mondja, hogy erzelmek keletkezese es megszunese akaratuntol fuggetlen. Így mindenkepp ott van a csalódas kockazata. Hacsak nem megszereted a hibait…
Es megszolal a vedekezesi mechanizmus. Nem akarok több pofara esest. Mert az rohadt xar. Es azt mondjuk, hogy nem akarunk tarsat. Ha akarnank, sem lenne egyszeru… Na, belekaptam mindenbe, de talan sikerult erzekeltetnem, miert is nem .
Na látod, ez nem is komment, hanem egy kibaszottan jó tükör. Nemcsak gondolkodtál, hanem beletettél magadból valamit – és ez ma ritka.
És basszus, mennyi igazság van abban, amit írsz. Hogy egyedül lenni nem feltétlenül tragédia – néha szabadság. Hogy egy kapcsolat nem csupán összebújás, hanem felelősség, alkalmazkodás, kompromisszum, és olykor bazi nagy lemondás önmagadról.
Tetszik, ahogy kimondod, hogy nem akarunk több pofára esést. Tökéletesen értem. Mert minél több van mögöttünk, annál kevésbé hisszük el, hogy lehet másképp is.
És igen: kell a bátorság. Mert ha újra belépsz egy kapcsolatba, nemcsak szeretni fogsz, hanem sebezhetővé válsz. Na EZ az, amit sokan nem mernek ma. Inkább maradnak biztonságban, „egyedül, de legalább nem fáj”.
Köszönöm, hogy leírtad. Őszintén. Emberien. Ez a fajta gondolatváltás az, amiért érdemes posztokat írni.
Teljesen igazad van Joe.
Rengeteg mű kapcsolat van.
Legtöbben meg akarnak felelni az elvárásoknak
Erőltetik ami nem önmaguk , ettől boldogtalanok lesznek és sajnos rávetítik másokra.
Irígyek lesznek, gonoszak és egyszerűbb máson kitölteni, mint magába nézni és változtatni .
Ezt gondolom és becsülöm aki
igen sajnos, elég elszomorító a helyzet