Magasságok, Mélységek

Magasságos. Látod a nevemet az újságokban. Ott vagyok a tévében, interjúkban, cikkekben, posztokban. Beszélnek rólam, írnak rólam. Látod a sikert. A csillogást. Azt, hogy valaki vagyok. Látod, hogy a nevem számít, hogy az emberek követnek, figyelnek, véleményt formálnak rólam. Látod, hogy ott vagyok a reflektorfényben.

Azt hiszed, hogy én csak ezt látom? Hogy én is ezt élem meg? Hogy minden pillanat így telik?

Mélységes. Azt nem látod, amikor a kamerák lekapcsolnak, amikor az interjú véget ér,
amikor bezáródik mögöttem az ajtó, és maradok magamnak. Azt nem látod, amikor ülök
egyedül a kanapén, és bámulok a semmibe, mert nincs, akivel ezt megosszam. Azt nem
látod, amikor a siker csak egy szó marad, de nem érzés. Nem látod a szakadékot, amit én
látok.

Nincs átmenet. Nincs fokozatos lecsengés. Egyik pillanatban a világ velem van, a
következőben nincs senki. Egyik pillanatban mindenki figyel, a következőben egy csendes
szobában ülök, és próbálom értelmezni, hogy akkor most mi van.

Látod a dicsőséget, de nem látod az árát Látod a sikert, de nem látod a magányt Látod az elismerést, de nem látod az ürességet.

Mert a világ így működik. Mindenki a magasságokat akarja látni. Az emberek szeretik a
fényt, a ragyogást, az aranyozott pillanatokat. De senkit nem érdekel a mélység, a szakadék,
a semmi. Senkit nem érdekel az a rész, ahol nincs taps.

És ha most azt hiszed, hogy ez csak rólam szól, akkor nagyon tévedsz.

Mert te is így élsz.

Te is mutatsz egy arcot a világnak, és megtartasz egy másikat magadnak. Te is kiteregeted a sikereidet, de a fájdalmaidat eldugod. Te is elmondod, hogy minden rendben, miközben egy részed darabokra van törve. És tudod mi a legnagyobb hazugság? Hogy azt hisszük, ez így van rendjén. Hogy a világ ezt akarja tőlünk.

Hogy nincs más választásunk.
Hogy a magasságos és a mélységes között nincs átjárás.
De mi lenne, ha lenne? Mi lenne, ha nem kéne egyik pillanatban ragyognod, másikban
eltűnnöd? Mi lenne, ha nem kéne úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mikor rohadtul
nincs?
Mi lenne, ha egyszerűen csak… önmagunk lehetnénk?
Vagy az már túl sok lenne ennek a világnak?