Harc a Démonokkal
Reggel felkelek. Csörög az ébresztő, a macskák már követelik a reggelit. Kávé. Egy gyors
pillantás a tükörbe – ott a mosoly. Ez a nap is az enyém. Indul a pörgés. Vendégek jönnek,
körmök készülnek, röhögünk, dumálunk. Én vagyok a király. Minden flottul megy. Posztok,
sztorik, bejegyzések – pörög a világ. Tökéletesen érzem magam. Az élet szép. Az emberek
jönnek-mennek, a nap ragyog, én pedig tündöklök. Mindenki azt látja, amit látni akar: a
boldog, sikeres, pörgős figurát, aki kézben tart mindent. És tényleg, miért ne hinnék ezt?
Hisz nappal tényleg így van.
Aztán…
Csend. Leülök. Az ajtó bezárul. A nevetések emlékei a falakon maradnak, de már nem
visszhangoznak. A macskák elvonulnak pihenni. Még görgetem kicsit a telefont, mintha
lenne ott valami, ami számít. De nincs. Minden elcsendesedik. A nappali fény eltűnik, és csak
a sötét marad. A zaj, ami nappal kitöltött, már nem takarja el a gondolatokat. Ott maradok
velük. Egyedül. Mert amikor eljön az este, nincs hova menekülni.
„Tényleg boldog vagyok?” – kérdezem magamtól. De a válasz nem jön. Csak a csend. Az a
nyomorult, mindent elnyelő csend, ami hangosabb bármilyen nappali pörgésnél. Ilyenkor
már nem tündöklök. Ilyenkor csak létezem. Néha befordulok, néha depressziós vagyok,
néha csak bámulok a sötétbe, hátha találok ott valamit, ami visszahozza a nappali fényt. De
nem találok. Csak önmagamat.
A másnap újra elhozza a fényt. Újra tündöklök, újra pörgök, újra nevetek. Újra úgy teszek,
mintha a csend sosem létezett volna. Mintha a sötét nem tört volna össze előző este. Mert
ezt várják. Mert ezt szokták meg. És valahol, valamiért, én is ezt várom magamtól.
Igen, ez depi igazából , a nappal vidám, tök jó, a macskák rohangálnak, a vendégekkel olykor nevetés, közös témák… este pedig a semmi. Valami üresség…Valami hiányzik… Es ha valami hiányzik, az már nem a boldogság…
Ezért is van sok munkaholista, így nevezik a munkába menekülőket.
Egyébként ez a fajta depi veszélyes is lehet. Ha elhatalmasodik, a nappalokra is előbb vagy utóbb kihat.
Nekem, mikor ez volt, jók voltak Popper Péter előadásai , Bagdy Emőkéé, és alvás előtt a relaxáció. Na és én is hajszoltam az elfoglaltságot, a melót, nem látszott rajtam semmi. De jött az este. Olyan is volt, hogy akkor elmentem gyalogolni. Tizen kilómétereket. Jót tett.
Komoly téma, amit irsz, sokan tudnánk beszélni róla…. Ezúttal már csak 1 :
Ha még nem láttad, nézd meg a Békés Harcos útja c. filmet. Néhány kérdésedre választ kapsz. Én màr vagy 10x megnéztem. Érdemes.