Én és a macskáim – Ki mondja meg, mi a helyes?

Az utóbbi időben rengeteg kommentet, üzenetet és „jó tanácsot” kapok az állataimmal kapcsolatban. Sokan gondolják úgy, hogy meg kell mondaniuk, hogyan kellene bánnom a macskáimmal, mit csinálok rosszul, és mit kellene máshogy. Vannak, akik úgy érzik, kötelességük beleszólni, mi volna helyes és mi volna helytelen. Ez számomra mindig érdekes, mert én öt éve élek együtt macskákkal, és ez idő alatt folyamatosan bővült a kis családom. Szép sorban jöttek hozzám, mindegyiknek megvan a maga külön személyisége, amit én nagyon jól ismerek.

Én látom nap mint nap, hogyan reagálnak a különböző helyzetekre. Tudom, melyikük játékosabb, melyik félénkebb, ki bújik inkább el, és ki az, aki minden pillanatban ott akar lenni mellettem. Én érzem, mikor boldogok, mikor szoronganak, mikor kell őket békén hagyni, és mikor van szükségük figyelemre. Nekem nem könyvekből vagy internetes cikkekből kell megtanulnom, hogyan működik egy macska, mert én együtt élek velük, és ők tanítanak meg minden nap arra, amit tudnom kell.

Lehet, hogy a nagykönyvben szépen le van írva, mi a helyes, de a valóság mindig más. A macska nem egy sablonos állat, amit szabályok szerint kell kezelni, hanem érző lény, akinek saját szokásai, rigolyái, kapcsolódásai vannak. Egy idegen ember soha nem fogja tudni jobban, mit kell kezdeni velük, mint én, aki velük alszom, velük kelek, és a mindennapjaimat osztom meg velük.

Éppen ezért úgy gondolom, nincs joguk idegen embereknek ítélkezni vagy okoskodni. Ők kívülről látnak pár pillanatképet, én viszont belülről élem meg a teljes történetet. És ebben a történetben nem ők a szereplők, hanem én és a macskáim, akik minden nap újra megmutatják, mit jelent igazán együtt élni.