Emberek vagyunk – hát viselkedjünk is úgy
Túl sok a fájdalom ebben a világban. Nem csak az a fajta, amit kívülről is látni lehet – nem
csak az üres zseb, a lecsúszott élet, a kézzel fogható nyomor. Hanem az a másik, a
láthatatlan. Az elfojtott sikolyok, a kimondatlan szavak, az elnyomott életek.
És mi, emberek, mit csinálunk? Bántjuk egymást.
Mert könnyebb, mert egyszerűbb rálépni a másikra, mint lehajolni hozzá, mert egyszerűbb
ítélkezni, mint meghallgatni, mert könnyebb elfordítani a fejünket, mint szembenézni azzal,
hogy valaki bajban van.
Miért olyan nehéz odafigyelni egymásra?
A világ rohan. Az emberek saját problémáikba vannak zárva. Egyre kevesebb az empátia,
egyre több az önzés. De tényleg ennyire nehéz egy pillanatra megállni és meglátni a másik
embert?
Nem kell hozzá pénz. Nem kell hozzá semmi extra képesség. Csak egy kis figyelem.
-Egy egyszerű „Hogy vagy?” – amit tényleg úgy kérdezel, hogy érdekel is a válasz.
-Egy vállveregetés annak, akinek összetört a világa.
-Egy szó azoknak, akik már nem hiszik, hogy számítanak.
Mert mindenki ugyanabból az anyagból van. Bőrszíntől, hajszíntől, társadalmi helyzettől,
nemi identitástól függetlenül. Mindenki érez, mindenki küzd valamivel, és mindenki vágyik
arra, hogy valaki egyszer megálljon és azt mondja: „Látlak.”
A segítség nem mindig pénz kérdése
Sokan azt gondolják, hogy ha nem tudnak anyagilag segíteni, akkor nincs is dolguk. De a
segítség nem mindig arról szól, hogy valakinek pénzt adsz.
Rengeteg ember él bántalmazó kapcsolatban, ahonnan nem tud vagy nem mer kilépni.
Rengetegen élnek érzelmileg elnyomott életet, ahol minden nap harc a túlélésért. És nekik
nem pénzre van szükségük.
Nekik egy emberre van szükségük, aki nem bagatellizálja el a fájdalmukat. Egy emberre, aki
meghallgatja őket anélkül, hogy ítélkezne. Egy emberre, aki azt mondja: „Nem vagy
egyedül.”
És ha valaki segítséget kér, akkor ne nézzük hülyének. Mert aki már eljutott odáig, hogy
kimondja, hogy bajban van, annak rohadt nagy ereje van. És a legrosszabb, amit tehetsz, ha
elfordulsz és azt mondod: „Nem az én dolgom.”
Az emberség nem opció, hanem kötelesség
Sokan azt hiszik, hogy a világ majd magától változik. Hogy majd lesz valaki más, aki segít. De
ez nem így működik. Mert mi vagyunk a világ.
Ha valaki bajban van, ne hagyjuk figyelmen kívül. Nem kell hozzá csodafegyver. Néha
egyetlen szó is elég. Egy gesztus. Egy jel, hogy nincs egyedül.
És ha nem tudsz segíteni? Akkor legalább ne árts.
Mert az emberség nem egy kiváltság. Nem egy lehetőség. Hanem egy kibaszott kötelesség.
