Az elmúlt egy év nemcsak arról szólt, hogy írtam. Hanem arról is, hogy közben változtam. Nem látványosan, nem drámaian, hanem belül. Olyan változások történtek, amiket nem lehet egy posztban vagy egy mondatban megmagyarázni, mégis érezhetőek.
Higgadtabb lettem. Nyugodtabb. Kevésbé reagálok azonnal, kevésbé kap el a lendület vagy az indulat. Nem azért, mert minden rendben van, hanem mert megtanultam kivárni. Megtanultam, hogy nem kell mindenre azonnal válaszolni, nem kell mindenhez azonnal vélemény, és főleg nem kell minden csatába beleállni.
Közben furcsa módon egyre több mindent csinálok. Írok, alkotok, gondolkodom, tervezek. Néha talán túl sok mindent is egyszerre. Igen, ettől időnként szétszórt vagyok. Szétcsúszik a figyelem, túl sok irányba indulnék el. Ez is része a folyamatnak. Nem tagadom.
A különbség az, hogy most már észreveszem. Tudatosabb lettem abban, mikor csúszok szét, és mikor kell megállni. Mikor kell visszaterelni magam egy irányba. Nem rohanok, nem kapkodok, inkább próbálok egy úton haladni, még akkor is, ha ez lassabbnak tűnik kívülről.
Ez az egy év megtanított arra, hogy a fejlődés nem mindig látványos. Néha csak annyi történik, hogy csendesebb lesz belül minden. Letisztulnak a gondolatok. Nem kevesebb lesz a kérdés, hanem pontosabb.
Nem érzem úgy, hogy „kész” lennék. Nem érzem úgy, hogy bárhová megérkeztem volna. De érzem, hogy már nem ugyanonnan indulok, mint egy évvel ezelőtt. És ez bőven elég ok arra, hogy folytassam.