Hat éve, lassan hét éve dolgozom körmösként. Ez idő alatt rengeteg nő fordult meg nálam, különböző élethelyzetekből, különböző történetekkel, problémákkal, örömökkel. Egy dolog azonban meglepően gyakran visszatérő jelenség: a férfiak, a férjek, a párjuk féltékenysége. Mindez úgy, hogy én meleg férfi vagyok.
Őszintén szólva sokáig próbáltam megérteni ennek a logikáját. Próbáltam beleképzelni magam az ő helyzetükbe, de újra és újra falba ütköztem. Ha valahol, akkor nálam a nők valóban biztonságban vannak. Nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is. Nincs hátsó szándék, nincs flört, nincs átlépett határ. Van szakmaiság, beszélgetés, bizalom és egy biztonságos tér.
Mégis, rendszeresen előkerül a téma. Burkolt megjegyzések, félmondatok, néha egészen nyílt kérdések formájában. Kihez jár a feleségem? Ki csinálja a körmét? Mennyi időt tölt ott? Mintha egy meleg férfi jelenléte automatikusan gyanút keltene. Mintha a szexuális orientáció nem biztonságot, hanem fenyegetést jelentene.
A legérdekesebb számomra az, hogy ez a féltékenység nem rólam szól. Nem rólam mint emberről, és nem is a munkámról. Sokkal inkább a férfiak belső bizonytalanságáról. Arról a félelemről, hogy elveszíthetnek valamit, amit birtokolni szeretnének. Mert itt nem a szerelem beszél, hanem a kontroll.
Egy nő számára a körmös gyakran több, mint egy szolgáltató. Ez egy hely, ahol lehet beszélni, ahol figyelmet kap, ahol meghallgatják. És sok férfi nem azt kérdezi meg magától, hogy ő otthon megadja-e ezt, hanem inkább gyanakodni kezd arra, aki igen.
Ez a blogbejegyzés nem támadás. Inkább tükör. Egy jelenség leírása, ami évek óta jelen van az életemben és a munkámban. Nem a meleg férfi a veszélyforrás. Hanem az a féltékenység, ami nem önvizsgálatból, hanem birtoklási vágyból fakad. És amíg ez nem változik, addig újra és újra fel fog bukkanni – teljesen rossz helyen.
