Mikor jöttél rá először, hogy az emberek nem fejlődni akarnak melletted, hanem csak azt
várják, hogy te oldd meg a problémáikat?
Erre nagyon hamar. Az emberek kényelmesek. Ha egy picit teszteled őket, látod, hogy
igazából nem akarnak tenni magukért. Azt várják, hogy valaki más oldja meg helyettük.
Ezek az emberek nem menekülni akarnak, hanem élősködni. Az én energiámból, az én
időmből, az én pénzemből. De önmagukért semmit nem tesznek – és nem is fognak. Ők
maradnak ugyanazon a szinten, mert ők nem tanulni akarnak, hanem kihasználni.
Volt olyan pillanat, amikor mégis hittél benne, hogy talán valaki tényleg változni akar? És
aztán végül ugyanaz lett belőle, mint az összes többiből?
Én mindenkinek megadom az esélyt. De nagyon hamar kiderül, hogy ki az, aki tényleg
változni akar, és ki az, aki csak színjátékot játszik.
- Aki változni akar, az cselekszik.
- Aki csak kapaszkodni akar belém, az semmit nem tesz.
Minden ember ki tudja húzni magát a saját szarából.
Minden ember képes felállni.
De aki nem vállal felelősséget, az ott is marad.
Ha adsz neki egy löketet, és akkor sem mozdul, akkor SOHA nem fog.
Mi történik, amikor felismered, hogy valaki csak élősködni akar rajtad, és azt mondod:
„Köszönöm, de ebből én kiszállok” – hogyan reagálnak?
- Ők nagyon erőszakos emberek.
- Őket nem érdekli, hogy te pihennél.
- Őket nem érdekli, hogy éjjel van.
Ha nekik problémájuk van, akkor neked kötelességed megoldani. Ha nekik rossz, akkor te
nem lehetsz jól. És amikor megpróbálom magamat helyre tenni, amikor végre azt mondom, hogy most
magammal kell foglalkoznom, akkor jön a támadás.
A hátbaszúrás. Az alázás.
- „Milyen ember vagy te?”
- „Mi az, hogy te magadat helyezed előtérbe?”
- „Hogy lehet az, hogy most nem érsz rá, amikor én szarban vagyok?”
Mert amíg húzod őket, ők boldogok.
De ha elengeded, akkor te leszel a szar ember.
Miért van az, hogy az emberek a saját problémáikért sosem vállalnak felelősséget, de ha te
nem oldod meg helyettük, akkor az már a te hibád?
Mert a felelősségvállalás fáj.
Ha az emberek mernének felelősséget vállalni az életükért, akkor nem tartanának ott, ahol
most vannak.
De nem vállalnak.
Egyszerűbb másokat hibáztatni.
Könnyebb másokra támaszkodni.
Egyszerűbb kapaszkodni valakibe, aki éppen erős.
- Amíg húzod őket, minden rendben van.
- De ha elengeded őket, akkor visszacsúsznak – és természetesen, szerintük ez a te hibád.
Hogyan tanultad meg azt, hogy nemet mondj? Hogy ne húzz ki mindenkit, aki kapaszkodni
próbál beléd?
Az élet rengetegszer lehúzott az ő szintjükre.
És tudod mit? Az az egy kibaszott pokol.
Mert amikor az ő szintjükre süllyedek, akkor szobanövény szintjén létezem.
Pedig én nem ott érzem jól magam.
És amikor magamat kell újra felépíteni, akkor baromi sok idő és energia kell hozzá.
Egyszer csak rájöttem, hogy ezt nem akarom újra és újra végigcsinálni. Hogy nem fogom magamat újra és újra szétszedni mások miatt, akik soha nem akarnak
változni.
- Aki meg akar menekülni, az meneküljön.
- Aki meg akar ragadni a mocsarában, az rohadjon ott.
- Én nem fogok vele süllyedni.
Mit mondanál annak, aki most ott tart, ahol te tartottál évekkel ezelőtt? Aki még mindig
próbál mindenkit kihúzni, és még nem látja, hogy ezzel csak magát ássa el?
Semmit.
Mert ezt nem lehet elmondani.
Ezt meg kell tapasztalni.
- Addig húzza őket, amíg bele nem rokkannak.
- Addig engedi, hogy kihasználják, amíg rá nem jön, hogy ez őt is tönkreteszi.
- Addig próbál menteni mindenkit, amíg el nem éri azt a pontot, hogy már saját magát kel kimentenie.
Ez nem egy piros vagy zöld gomb.
Ez nem egy egyszerű döntés.
Aki ezt érti, annak nem kell elmagyarázni.
Aki ezt nem érti, annak hiába is magyaráznám.
Ez a valóság.
Ez az igazság.
Ez az élet.