A törött emberek vonzása

A törött emberek vonzása

Van bennem valami furcsa vonzalom a törött emberek iránt. Nem sajnálat, nem
felsőbbrendűség, nem is romantikus képzelgés – inkább valami mély, ösztönös vágy, hogy
meglássam bennük azt, amit ők már rég nem látnak: a lehetőséget. Azt, hogy lehetnének
többek. Hogy lenne bennük erő. Hogy lehetne őket felemelni. Mert én örültem volna, ha
valaki engem is felemel. De nekem nem jutott ilyen ember. Nekem minden egyes lépésért,
minden kilábalásért, minden gyógyulásért meg kellett küzdenem. Ezért gondoltam sokáig
azt, hogy majd én leszek másoknak az, aki nekem nem volt. Én adom meg nekik azt a
lehetőséget, amit én sosem kaptam meg.

De ezek az emberek nem akarnak többek lenni. Nem vágynak felemelkedésre, csak
figyelemre. Nem kell nekik kapaszkodó, mert szeretik a gödröt, amiben fetrengenek. Nekik
az az otthonos. A szarban dagonyázás. És én, a naiv gyógyító, meg újra és újra próbálkozom.
Adok. Energiát, időt, figyelmet, reményt. Aztán mindig ugyanaz a vége: elhasználva,
kiszipolyozva, csalódottan nézem, hogy megint semmi nem változott.

Mert a gyógyítás azt jelenti, hogy én adok. Ők meg elvesznek. És nemcsak szavakkal – az
energiámmal is. Elég, ha a közelembe lépnek, már visznek is belőlem. Nem direkt, nem
kérve, csak úgy – automatikusan. Mert a jelenlétem gyógyít. De nekem már nem éri meg.
Nem akarok senkit megmenteni. Aki akar, az úgyis megmenti magát. Aki nem akar, azt meg
úgysem lehet.

Én kiszálltam ebből az ördögi körből. Már nem vagyok mentőcsónak. Nem húzok ki senkit,
nem vállalom más életének a terhét. Elengedtem. És ezzel egy időben valami felszabadult
bennem. Mert rájöttem: nem az én dolgom másokat felépíteni. Nekem az a dolgom, hogy
saját magamat építsem. Hogy az energiámat magamra fordítsam. Hogy abból az erőből, amit eddig szétosztottam, végre én épüljek.

És most ezt teszem. Alkotok. Írok. Dolgozom. Műkörmöket készítek, sütök, főzök. Minden
egyes teremtés egy újabb adag energia számomra. Nem kívülről várom a töltést – én
magamból teremtem meg. Mert tudom, hogy csak magamra számíthatok. És ebben nincs
keserűség. Ez nem egy fájdalmas felismerés – ez szabadság.

Úgyhogy ha törött vagy, ne engem keress. Nem azért, mert nem látom benned a lehetőséget
– hanem mert már nem az én dolgom az, hogy megvalósítsd. Ha akarsz változni, meg tudod
csinálni egyedül is. Én nem adok több marék segítséget, hogy aztán cserébe egy zsák terhet kapjak vissza. Köszönöm, de nem. Ez az én időm. És én most végre magamért élek.