A pénz már nem cél – csak eszköz az élethez

Régen, amikor még minden napomat a túlélés és a hajtás határozta meg, azt hittem, hogy a pénz az, ami mindent eldönt. Hogy ha majd lesz elég, akkor végre nyugodt leszek, boldog leszek, és minden a helyére kerül. Ma már tudom, hogy ez az egyik legnagyobb tévedés volt az életemben. Nagy lecke volt megtanulni, hogy nem a pénz mennyisége határozza meg az életminőségemet, hanem az, ahogyan gondolkodom róla.

Most már tudom: mindig annyi pénzem van, amennyire épp szükségem van. Nem több, nem kevesebb. És ez elég. Amikor jól vagyok, a pénz is áramlik. Amikor görcsösen akarom, elakad. Mert a pénz is energia, és nem szereti, ha rángatják. Megtanultam elengedni azt a régi, feszült hozzáállást, hogy mindenáron meg kell tartanom, fel kell halmoznom, be kell biztosítanom magam. Mert a biztonság nem a bankszámlán kezdődik, hanem a fejben.

Volt, hogy megcsúsztam. Volt, hogy úgy éreztem, semmim sincs, és minden összedől. De mindig jött valaki, aki kisegített, és később én adhattam vissza. Ez lett az én körforgásom. Nem a harácsolás, hanem az áramlás. A kapás és az adás egyensúlya.

Ma már nem ragaszkodom görcsösen a pénzhez. Nem félek attól, hogy mi lesz, ha épp kevesebb van, mert tudom, hogy jönni fog, amikor szükségem lesz rá. És tudom, hogy nem attól leszek boldog, ha több számjegy van a számlámon, hanem attól, ha békén hagyom magam – és hagyom, hogy az élet működjön.

A pénz többé nem cél számomra, csak eszköz. Eszköz ahhoz, hogy emberként, alkotóként, barátként, lélekként létezhessek. Mert a gazdagság valójában nem a pénzben van – hanem abban a nyugalomban, hogy már nem félsz attól, ha épp nincs.