Sokan félnek a magánytól. Én meg lassan templomot emelek benne.
Nem azért, mert jó egyedül. Hanem mert igaz. Mert csak ott nincs hazugság. Ott nem vár senki semmit. Ott nem kell mosolyognod, ha szét vagy hullva. Ott nem fognak vissza, de nem is húznak magukkal a gödörbe.
A magány az egyetlen hely, ahol végre saját tempóban lélegezhetsz.
A világ tele van zajjal, igényekkel, elvárásokkal, figyelemhiányos emberekkel, akik csak kapni akarnak – de nem látnak. Nem figyelnek. Csak elfogynak körülötted. És te? Te meg elhasználódsz.
Aztán eljön a pont, amikor már nem keresel senkit. Nem azért, mert nem vágysz társaságra. Hanem mert nem akarsz újra elveszni másokban.
Mert már túl sokszor próbáltál kapcsolódni, és túl sokszor maradtál egyedül a közelségben is.
Mert a magányban nem csak elveszítesz másokat – hanem végre megtalálod magad.
És az ijesztő. Kurvára az. Mert ott nincs szerep. Nincs hazugság. Nincs semmi, ami elterelné a figyelmet. Csak te vagy. A nyers, lecsupaszított valód.
Aki néha félelmetes.
Aki néha üvöltene.
Aki néha csak ül, és azt kérdezi: „Tényleg ennyi vagyok?”
És közben rájössz: ez nem kevés. Ez nem gyengeség. Ez a kibaszott kiindulópont.
Innen lehet újraépülni.
Nem mások vágyai szerint. Nem a külvilág igényei alapján.
Hanem úgy, hogy minden egyes téglát te teszel le, magadnak, magadból.
A magány már nem fáj. Már nem harap. Már nem tép szét belül.
Mert már nem a veszteség tere – hanem az otthonod.
Olyan otthon, amit nem mások építettek neked. Nem egy közös élet romjaiból raktad össze.
Ez a te belső templomod. És ide csak az léphet be, akit beengedsz.
De most már nem engedsz be akárkit.
Mert megtanultad: a csend nem ellenség. A csend kapu. És mögötte ott vagy te – igaziból.
Nem az a verziód, aki mindenkinek meg akar felelni. Nem az, aki ad, mert azt hiszi, attól lesz szerethető.
Hanem az, aki már nem bizonygat.
Csak van.
És ez kurvára elég.
Szerintem te kevered a fogalmakat, én például egyedül élek, így alakult az életem, de nem vagyok magányos, sosem voltam. Ha igénylem, akkor nyitok kifelé, ha nem akkor el vagyok egyedül. Szerintem te egyedül vagy és tök jól érzed magad, ebben az életmódban, hogy lennél magányos ennyi családtaggal, akikkel körbeveszed magad? lehet, hogy nincs társad jelen pillanatban, lehet, hogy nem is lesz, ki tudhatja azt előre, szóval, örülj magadnak, a legjobb társaságban vagy és hagyd már a fenébe a depidet, rohadtul fárasztó, lehet engem utálni a véleményem miatt, de egy értelmes, intelligens pali vagy, jó lenne, ha ezt végre te is tudomásul vennéd, na ölellek te „szerencsétlenke”