Amikor elkezdtem a könyveimet írni, még fogalmam sem volt arról, hogy mennyire furcsa és kiszámíthatatlan világ vár rám a kiadás oldalán. Az ember azt gondolná, hogy ha van egy jó története, ha van egy őszinte hangja és kitartása, akkor az kiadóhoz kerül, ahol majd támogatják, segítik, és együtt sikerre viszik. A valóság ezzel szemben teljesen más. Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy a kiadói világ tele van érdekekkel, lehúzással és üres ígéretekkel.
A legtöbb kiadó nem arról szól, hogy időt, energiát, vagy akár pénzt fektessen a szerzőbe. Nem. Sokkal inkább arról, hogy a szerző tegyen bele mindent – a kiadó pedig a végén kaszáljon. Ez nem partnerség, nem közös munka, hanem egy olyan játszma, ahol az író szinte mindig vesztesen kerül ki. Láttam olyan szerződéseket, amik gyakorlatilag a rabszolgaság modern változatai: a szerző megírja a könyvet, a kiadó minimális befektetéssel piacra dobja, majd a bevétel nagy részét elviszi. És ha nem fogy elég példány? Akkor persze minden felelősség a szerzőé.
Én ezért döntöttem úgy, hogy magánkiadásban adom ki a könyveimet. Lehet, hogy így kevesebb emberhez jutok el elsőre, lehet, hogy lassabb az út, de legalább nem gazdagítok olyanokat, akik semmit nem tettek bele. Inkább lassabban építek fel egy közönséget, de tisztán, őszintén, a saját erőmből. Nem vagyok hajlandó részt venni egy olyan rendszerben, ahol minden a pénzről szól, és senki nem értékeli magát a munkát.
A kiadói világ pontosan ugyanolyan, mint az élet sok más területe: mindenki gyors sikert akar, mindenki sok pénzt akar keresni, de senki nem akar energiát fektetni bele. Ezért is tartom értékesnek a magánkiadást. Mert ez nem a rövid útról szól, hanem a valódi építkezésről, arról, hogy a könyveim tényleg az én munkámat tükrözik – elejétől a végéig.
